Számos helyről hallom, hogy a császárosok másodrendűek. Mert lusták/kényelmesek/ügyetlenek/gyávák voltak “normálisan” szülni. Angolban van is erre egy mondás: too posh to push – szabadfordításban: túl puccos nyomni. Így azután, ha a téma feljön, a császárosok nyomban védekezni kezdenek, vagy ellentámadásba lendülnek. Elmondják, hogy de bezzeg a császár milyen nagyon fájdalmas még hetekig és milyen borzasztó volt, amikor friss vágással a hasukon kellett ellátniuk a kisbabájukat.
Amikor a saját orvosommal eljutottunk a téma megvitatásáig, vett egy mély levegőt és elkezdte ecsetelni, hogy ikerterhesség, első szülés az én koromban, ez bizony indokolna egy császárt, úgyhogy ő szerényen ezt javasolná. Mikor elmondtam neki, hogy magam is így gondoltam, mert én aggódnék a második a babáért, akkor láthatóan megkönnyebbült. Elmondta, hogy számtalan olyan esettel találkozott, ahol erősen javallott volt egy programozott császár, de az anyuka mereven ragaszkodott a természetes szülésről alkotott elképzeléséhez, azután a vége az életmentő műtét lett. Azt mondta, az utóbbi években egyre több ilyen páciense van.
Ők szülészként is érzékelik a kismamákon fokozódó nyomást, hogy minden létező orgánum azt harsogja, hogyha nem szültél hüvelyi úton, nem is szültél. Ha fájdalomcsillapítást kértél, máris bebuktad a szülésélményedet. Ha nem hallgattál közben Mozartot és nem vajúdtál kádban, ajkadon sejtelmes, földöntúli mosollyal, szintén bebuktad. Ha császáros voltál, a gyereked félni fog a mászóalagútban (az enyémek nem félnek) és egész életében rossz lesz a kudarctűrő képessége, stb. stb.
Van egy másik oldala is a dolognak, ami szintén nem tetszik: A kórházi statisztika. Az sem tetszik, hogy egy szülésnél az döntsön, hogy az adott kórház statisztikájában mi mutatna jól. Barátnőm farfekvéses nagy babáját megszülte hüvelyi úton elég gyötrelmesen, a végén azt mondta az orvos, hogy lehet, hogy inkább császározni kellett volna, de mi itt nem szeretjük a császárt. Utána egyébként ennek a szülésnek szövődményei is lettek, szerencsére nem komolyak, de elég kellemetlenek.
Nem szeretnék állást foglalni a témában, ahogy az elején írtam, szerintem ez magánügy. Magam minden verziót el tudok fogadni, akárki akárhogyan is döntsön, csak azt nem, hogy ezeket a döntéseket külső nyomásra hozza meg, legyen az akár a média, akár a kórházi statisztika, akár divat, akár bármi más.
Még egy számomra elfogadhatatlan van, hogyha ebből versenyt csinálnak: az enyém hosszabb ideig tartott, jobban fájt, nagyobb volt a gyerek, hány orvos volt bent, stb….
Ti mit gondoltok erről?